Mikor is jelent meg először Drakula gróf a könyvespolcainkon? Az biztos, hogy az emberi nem több száz éve "nevelkedik" a vámpírok krónikáin, legendáin, kezdve Vlad Tepestől, Lestaton keresztül a Vörös Halálig. A vámpír-történetek mindig igazodtak az adott kor társadalmi elvárásaihoz. Először a kísértetkastélyukba bezárkózott, kegyetlen váruraknak láttuk őket, majd a temetők, kripták rémeivé váltak, ma pedig vagy az élvezetekben hentergő deviáns teremtmények, vagy a nagyhatalmi játékokat irányító, korlátlan anyagi eszközökkel rendelkező modern császárok képében idézik őket elénk az írók és filmrendezők. Mi köze mindennek Egyiptomhoz? Minden "korunkbeli" vámpírnak van egy közös vonása: születésüket és pusztulásukat "alkotóik" előszeretettel kötik az ókori Kelethez, azon belül is elsősorban Egyiptomhoz, és annak mitologikus alakjaihoz. Ez is csak egy tünete lenne az "egyiptomániának", ami újra és újra végigsöpör a világ fejlettebb régióin? Meglehet. De vannak ellenpéldák is. Mindenesetre meglepett, hogy az elmúlt években több olyan monumentális, vámpírokkal foglalkozó regény-ciklust olvastam, mely a vámpírok történelmét igen szorosan Egyiptomhoz köti. És vajon ki tudná ezt megcáfolni? Ki tud eleget akár a vámpírokról (ki látott csak egyet is), akár Egyiptom predinasztikus, vagy annál is régebbi éráiról, misztériumairól és mítoszairól ahhoz, hogy kijelenthesse: badarság? Senki. Persze a bizonyíték hiánya nem egyenlő a hiány bizonyítékával. De azért szívesen eljátszunk a gondolattal, nem?

Az ókori Egyiptom mindig is megihlette az írói fantáziát. Rengeteg - még annál is több - titok övezi és mindegyik egy-egy lehetőség arra, hogy az alkotó képességgel megáldott ember megalkossa a saját elképzeléseit. A fáraók átka, az évezredes halálból feltámadt múmiák, a titokzatos körülmények között eltűnt majd újra megkerült varázsigék és mágikus hatalommal bíró szobrok mind-mind ennek az alkotó fantáziának az eredményei. És most már a vámpírok is "birtokba" vették szegény Egyiptomot.

Ki is nyitná más a sort, mint a modern vámpír-eposzok szülőanyja, Anne Rice. Az általa jegyzett, immár saga méreteket öltött Vámpír Krónikák alapmű a "vámpirológiában". A vámpírok eredetének történetét az egyiptomi mitológia legismertebb fejezetéhez, Ízisz és Ozírisz mítoszához vezeti vissza. Egy királyi párról beszél, akik Egyiptom első uralkodói voltak. Nevük, Enkil és Akasha, akik később Ozirisz és Ízisz néven váltak ismertté az általuk alapított vallásban. A királyi párt ellenfelei - talán éppen Széth vezetésével - egy démonűző szertartás közben ölik meg, kiszoltáltatva ezzel testüket a démonoknak. Ezek a démonok tették őket vámpírrá. Ezt az új állapotot persze nem tudták sokáig titokban tartani, mivel csak éjszaka mutatkozhattak (a vámpírok ugye nem állhatják a természetes fényt). A papok hamar rájöttek titkukra és fel is használták az első vámpírok vérét arra, hogy a maguk számára is biztosítsák az örök életet. Az egyiptomi misztériumok, a titkos rítusok, a vallás népi és exkluzív oldalának elkülönítése arra szolgált, hogy megakadályozza a vérivók elszaporodását. És Egyiptom történeti kora még csak ezután kezdődik. Aztán mint minden vámpír egy idő után, Enkil és Akasha is mély álomba merül. Évezredek telnek anélkül, hogy mozdulnának. Nagyhatalmú teremtményeik vigyáznak rájuk. Erejük már olyan hatalmas, hogy a napfény sem pusztítja el őket.

Érdekes elmélet. Főleg annak a tudatában, hogy Ozírisz kultusza és a hallottkultusz mindvégig megőrizte pozícióját, függetlenül attól, hogy a birodalmi kultusz központi alakja éppen melyik isten volt. Ozírisz alakja pedig, aki az Alvilág ura - és következésképpen mindig sötétben van!!! - nagyon is beleillik a képbe. Ízisz azonban sokkal tevékenyebb istenség maradt, ki tudja miért. A történet folytatásában ő kel életre, hogy beteljesítse az általuk alkotott faj végzetét. Akasha, a Kárhozottak Királynője sorra pusztítja el "gyermekeit", hogy megszabadítsa a világot, az emberiséget az átoktól, melyet a vámpírok jelentenek.

Anne Rice történetei előbb vagy utóbb mindig eljutnak Egyiptomba, ha csak átutazóban is. Ő is egyike azoknak az álmodozóknak, akik szeretnék hinni, hogy az ókor fáraóinak tudása, varázslóinak csodái, isteneinek hatalma nem vesztek el végleg és úgy teszi kedvenc hőseit halhatatlanná, hogy vámpírokat csinál belőlük. Kárhozott létüktől szenvedő, nagyon is emberi vámpírokat.

Egy másik elképzelés szerint, mely Robert Weinberg tollából látott napvilágot, a vámpírok őse Káin, az első gyilkos, akit büntetésképpen isten megátkozott. Örök vérivásra és élőholt létre kárhoztatta bűne miatt. Az ő gyermekei a vámpírok. Ebben a verzióban Széth Káin egyik unokája, egy ún. Matuzsálem, és a vámpírok egyik klánjának feje. A mitológiát persze ő is felhasználja. Ozírisz és Ízisz az Alvilágban uralkodnak, fiuk, Hórusz, azonban az anyjától - Egyiptom legnagyobb varázslójától - kapott elixír hatására még mindig él, bár ő maga nem vámpír. Azóta is folyamatosan küzd áruló nagybátyja, apja és bátyja (Anubisz csak féltestvére volt Hórusznak) gyilkosa, valamint annak átkozott gyermekei ellen. "Ha nem lennének Széth, és talpnyalóinak ármánykodásai, Egyiptom az én uralmam alatt még mindig uralná a világot" - mondja Hórusz. Egyiptom koronájáért folytatott hosszas küzdelmek kettejük között jól ismertek a Hórusz és Széth harcai című mítoszból.

Ezt a regény-sorozatot egy úgynevezett szerepjáték-rendszer ihlette, tehát nem csak egy regényciklusról van szó, hanem egy háttérről, egy keretről, melybe az írók belehelyezik a történeteiket. Ez a keret pedig nagyon is hiteles. A vámpírok világát egy igen összetett, a történelem kezdeteihez és még annál is régebbre visszanyúló "maszkabálként" tárják elénk, melynek több részlete is egybecseng az ókori egyiptomiak számos szokásával, történelmüknek egyes fejezeteivel. Érdekes módon pont azokkal, melyeket ma a tudomány nem tud minden kétséget kizáróan megmagyarázni. Sőt, jobb, ha nem ködösítünk! Könnyen talál az írói fantázia olyan darabokat is kirakójátékban, melyről a tudomány tiszta, és az okkultizmus "fertője" által érintetlen diszciplínájának a leghalványabb fogalma sincs. Hát persze, hogy elgondolkodunk, amikor olyasmit olvasunk, hogy az ős-öreg vámpírok szépen berendezett, jól elrejtett - általában mélyen a föld alá épített - menedékhelyeken, teljes nyugalomban fekszenek. Testük nem mozdul, csak tudatukkal, hatalmas szellemi erejükkel vesznek részt a világ történéseiben. Sőt, irányítják azokat! Nem emlékeztet ez kísértetiesen a múmiákra? Lehet, hogy az egyiptomi ember is erre az állapotra vágyott és a mumifikálás nem más, mint ennek a mintának a követése a rendelkezésre álló eszközökkel? A vámpír rendkívül védtelen ebben a transz-szerű létben, ezért kell a menedékét gondosan elrejteni. Vajon miért fordított Ízisz akkora figyelmet arra, hogy kellőképpen elrejtse Ozírisz "sírját"? Több legenda is van arról, hogy hol nyugszik az Alvilág istenének teste, és mindegyik más helyet jelöl meg, vagy azt sugallja, hogy az isten minden testrésze egy külön sírban van eltemetve. Ma sem tudjuk még, hogy melyik az igazi nyughely. Talán Abydosz, Egyiptom legszentebb helye? Széth egyszer már megölte és feldarabolta Ozíriszt. Ezután mit árthatott még neki? Miért kellett így elrejteni? Vajon miként lehelt belé Ízisz újra életet? Talán a vérével?

És mi van a többi egyiptomi istennel? Hát egy biztos: szentélyeik a napfénytől és beavatatlan szemektől tökéletesen el voltak zárva. Csak pár ember volt csupán, aki beléphetett a szentélybe, aki az isten színe elé járulhatott. Mit takart valójában az egyiptomi vallásnak ez a rejtett, ezoterikus oldala?

Ezek mind-mind megválaszolatlan kérdések, olyanok, melyek logikus választ kapnak, ha egy egészen más kontextusban vizsgáljuk őket. A vámpírok legendájának kontextusában.

Nem kívánom az összes elképzelést felsorolni, de egyre több olyan vámpíros történet kerül a szemem elé - írás vagy kép (akár mozgókép) formájában - ami ezeknek a misztikus lényeknek az eredetét, történelmét az ókori Egyiptom történelem előtti korának misztikumával elegyítik.

Nem, egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy Ozírisz és Ízisz, vagy bármelyik egyiptomi isten vámpír lett volna. Azt sem akarom mondani, hogy az izolált szentélyek, a gondosan elrejtett sírok és mumifikálás egy számunkra legnagyobbrészt ismeretlen életforma megőrzését és hatalmának istenítését szolgálták volna. Nem állítom. Cáfolni viszont nem tudom. Hisz senki sincs itt abból a korból, aki választ adna a kérdéseinkre, és megválaszolatlan kérdések mindig is a legjobb alapot képezték a találgatásra, a képzelődésre. A "vámpirológusok" pontosan ezt teszik és lássuk be, vannak közöttük olyanok, akik bitang jól csinálják. Már majdnem hiszünk nekik.

Bevallom, mindig is lenyűgöztek az olyan írások, melyek egy tökéletes képtelenséget úgy tudnak leírni, hogy annak logikai háttere támadhatatlanabb, mint a legtöbb tudományos elmélet. Másrészről, amikor ezeket az írásokat olvasom, mindig szöget üt a fejembe a gondolat, hogy ha egy elgondolás ilyen logikusan levezethető, akkor hogyan lehetünk biztosak benne, hogy nem a mítoszok és legendák egyéni értelmezése mélyén elrejtett valóságot olvassuk. Lehet, hogy aki írta, többet tud, mint mi? Lehet, hogy birtokában van valami olyan tudásnak, amit így, a fikció álca-köpenye mögé rejtve próbál a tudtunkra adni?

A körülöttünk lévő világ tele van olyan dolgokkal, melyekről mit sem tudunk, és melyekről gyakran saját józan eszünkkel harcolva próbálunk összerakni egy-két információ-morzsát. Csoda, hogy hinni akarunk annak, aki valamiféleképpen magyarázatot ad, választ a ki nem mondott kérdéseinkre? És miért tudunk hinni ezeknek az újkori krónikásoknak? Mert nem kérik, hogy higgyünk nekik. Nem az abszolút igazságot hirdetik. Nem próbálnak meggyőzni arról, hogy a történetnek csak egy oldala van: amit ők elmondanak. Nem, ők csak megmutatnak egy utat, egy lehetséges választ, ami azonban olyan kísértetiesen beleillik minden képbe, hogy az ember már-már. De nem. Hiszen ezek csak regények - mondjuk magunknak, majd becsukjuk a könyvet és feltesszük a polcra. De a téma még napokig foglalkoztat minket, mielőtt feloldódik a mindennapokban. Talán hetek telnek el, talán hónapok, és amikor meglátunk egy újabb regényt, mely egy újabb misztikus elképzelés ígéretét hordozza, biztos, hogy haza fog jönni velünk a könyvesboltból, őrült kérdéseink ismét felszínre kerülnek. A kép sohasem fog összeállni, de a darabjai rabul ejtenek és egy idő után vadászunk az újabb darabokra. Melyek közül persze egyiket sem hisszük el. De mégis: olyan jó gyűjteni őket.